181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról

Ebben a rendeletben kapunk tájékoztatást arról, hogy a villanyszerelő jótállási kötelezettsége fennáll a villanyszerelési munkálatok elvégezte után. A rendelet a következőket fogalmazza meg:

  • Kiterjed a jótállási kötelezettség az újonnan épített lakásoknak és lakóépületeknek az épületszerkezeteire és a lakás- és épületberendezések beépítésére, illetve beszerelésére (1. számú melléklet 1. és 2. pontja). Illetve ezen lakóépületeknek a 2. számú mellékletben meghatározott, a lakásokat kiszolgáló helyiségeire és részeire.
  • A jótállási kötelezettség kiterjed azokra a lakás- és épületberendezésekre is, amik a lakás alkotórészének számítanak (1. melléklet 2. pontja). 
  • Maga a jótállási kötelezettség kiterjed az újonnan épített lakásoknak, lakóépületeknek, közhasználatú építményeknek az épületszerkezeteire és az azok létrehozásánál felhasznált egyes termékeire és anyagaira (3. és 4. melléklet).

A jótállási kötelezettségről

Jótállási kötelezettség a kivitelezési szerződés szerint az építési, szerelési munka elvégzésére kötelezettséget vállaló személyt terheli, egyszóval a vállalkozót

A megrendelő számára a  vállalkozó az e rendeletben foglaltakhoz képest kedvezőbb jótállási feltételeket is vállalhat.

Amennyiben a megrendelő számára kedvezőtlenebb a megállapodás, akkor az, e rendelet alapján semmis. Helyette ezen rendeletben foglaltak lépnek életbe.

A jótállási időtartama

A jótállás a műszaki adás-átvétel befejezésének időpontjától kezdődik, a határidők elmulasztása jogvesztéssel jár. 

A jótállási jogokat a lakás vagy építmény tulajdonosa, tulajdonba adásig a megrendelő (együttesen: jogosult) tudja érvényesíteni a vállalkozóval (vagy az általa javításra kijelölt személlyel, szervezettel) szemben.

  • Az 1. és 2. mellékletben foglaltakra 3 évig,
  • a 3. mellékletben foglaltakra 5 évig,
  • a 4. mellékletben foglaltakra pedig 10 évig terjed ki a kötelező jótállás.

A jótállási jegyről

Jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthető!

A jótállási jegyet a vállalkozónak lakásonként kell kiállítani és a jogosult részére át kell nyújtania a műszaki adás-átvétel végén. Elektronikusan is átadható a jótállási jegy.

A jótállási jegy kötelező tartalmi elemeit lásd a rendelet 4. § (3), (4) és (5) pontjában.

A vállalkozó a jótállási igény bejelentésétől számítva 15 napon belül köteles a hibát megvizsgálni és a jogosult igényéről nyilatkozni.

A javítást, cserét, újabb munkavégzést, úgy kell elvégezni, hogy az lehetőség szerint ne akadályozza a lakás vagy lakóépület használatát.

Jótállási kötelezettség 3 évig az 1. számú melléklet alapján:

Ide tartozik az 1. számú melléklet 2. pontja szerinti lakás- és épületberendezések közül: 

a) a főzőkészülék (pl.: tűzhely, főzőlap, sűtő stb.),

b) a fűtőberendezés (pl.: elektromos hőtároló kályha),

c) a melegvízellátó berendezés (pl.: villanybojler),

e) a szellőztető berendezés (páraelszívó stb.),

h) a csengő és a kaputelefonnak a lakásban levő készüléke, valamint a kaputelefon és felcsengető berendezés a vezetékhálózattal,

i) a lakás elektromos vezetékeihez tartozó kapcsolók és csatlakozóaljak,

l) az elektromos vezeték és érintésvédelmi rendszere a lakásban levő vezetékszakaszt és szerelvényeket is ideértve, kivéve a közszolgáltató által jóváírással vagy üzemeltetésre átvett méretlen készüléket és fogyasztásmérőt,

m) a lakást szolgáló szellőztető berendezés és a klímaberendezés,

n) a központi antenna és erősítő berendezései, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt és csatlakozóaljat is,

 o) a személy- és teherfelvonó,

Jótállási kötelezettség 5 évig a 3. számú melléklet alapján:

A villanyszerelés során, a táblázat 11. és 12. pontjában érintett termékekre 5 évig terjedő jótállási kötelezettség van.

11. pont: Elektromos tápvezetékek, jelző vezetékek, hálózatok. 

  • Műanyag szigetelésű vezetékek,
  • Védőcsövek és dobozok
  • Elosztó, csatlakozó és biztosító táblák
  • Kapcsolók és csatlakozó aljzatok
  • Lámpatestek és foglalatok
  • Elektromos motorok
  • Kaputelefonok, felcsengető berendezések, központi antenna rendszerek
  • Főelosztó berendezések és szintelágazó szekrények
  • Elektromos vízmelegítők és tűzhelyek
 
12. pont: Villámvédelemben felhasznált felfogók, bevezetők és földelők. 
TormaVillanyszerelés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.